1956-ra emlékezve

Az 1956-os eseményekről méltó módon, egy igazán lélekemelő műsorral emlékeztek meg Szabó István Általános Iskola tanulói. Ezúton is köszönjük a pedagógusok lelkes és odaadó munkáját, amivel felkészítették Iskolánk tanulóit!
Az emlékező műsor keretein belül Zala Vármegye magas rangú tisztviselőinek jelenlétében díszpolgári cím adományozására is sor került, melyhez tisztelettel gratulálunk Dr. Kiss Ferenc címzetes főorvos úrnak!
Az iskolai műsort követően egy digitális tábla átadása is megtörtént az 5. osztályosok részére, melyet az Iskola igazgatóhelyettese, Fridingerné Monostori Zsuzsa és osztályfőnökük Németh Ildikó vett át a tanulók nevében.
Bartha Gábor, polgármester úr szavaival élve:
“Köszönöm, hogy ma együtt emlékezhetünk azokra, akik akár az életükkel is, hősként, akár a későbbi életükkel is megbélyegzettként ott voltak 56-ban, átélték a forraladmat. Örülök, hogy itt lehetünk, mert ez azt jelenti, hogy a nemzetünk erős, a nemzetünk akár mindent is kibír, de tanulságképpen meg kell emlékeznünk minden évben ezekről a eseményekről, hogy bevéssük, hogy a fegyver, az erőszak nem lehet az emberiség segítségére, hogy a háborús helyzet nem oldhat meg semmit, nem számíthatunk külföldi segítségre, hanem magunknak kell megoldani, nekünk, a nemzetünknek kell megoldanunk a problémáinkat, építenünk az országunkat, jól választani az utat, hogy felfelé haladjunk, és a bekiabálókat, a ránk telepedőket pedig ne engedjük közelébe a dolgainknak.“
Köszönjük mindazoknak, akik eljöttek, velünk ünnepeltek, és együtt emlékezhettünk meg nemzetünk Hőseiről!

































































